Hagyomány

1. A pille
2. Népi építészet-falukép
3. Barlanglakások

“A miszlai vizesárok, nádat terem, nem virágot,
Nádat terem, leveleset, leányokat, szerelmeset.
Azt gondolod, hogy én bánom, hogy tetőled el kell válnom,
Elválásom csak egy álom, van még legény a világon.”
(népdal)

A PILLE

Miszlai menyecskék ünnepi viseletben, pillében

A Kapos-Koppány mente jellegzetes fejviselete a pille, a katolikus menyecskék kontyra helyezett fejdísze. A környék falvaiban (Miszla, Ozora, Szakály, Regöly, Koppányszántó, Magyarkeszi, Nagykónyi, Döbrököz, Értény, Kocsola, Gyulaj, Kurd, Pincehely, Szakcs, Nak) használatos pillék anyagukban, formájukban kissé eltértek egymástól, így a hozzáértő könnyedén felismerhette egy búcsúban vagy vásárban, hogy melyik menyecske melyik településről érkezett.

A pille a kontyra vagy kontydobozra kötött selyem vagy kasmír kendőből alakult ki. A kendő sarkait díszítették csüngőkkel, rojtokkal, hímzéssel. Ez volt a „lógós pille”. Később ennek a szárnyába keménypapírt helyeztek, ezzel a szárny egyre jobban közelített a vízszintes fekvéshez. Az 1930-as évek közepétől a menyecskék ünnepi ruhája általában kasmírból készült, így ettől kezdve a pille bevonatát is kasmír alkotta. A pille ünnepi típusa, a flitteres, az 1940-es évektől jelent meg. A pille bevonata lehetett még taftselyem, szatén, brokát, amely alkalmazkodott a ruha színéhez. A pillét díszítették hímzéssel, gyöngyökkel, rátétekkel.

A menyecske öltözködésének lényeges eleme volt a pille felhelyezése. A konty felrakása után úgynevezett lekötő került a fejre. A lekötőt gumi szorította a kontyra, és hajcsattal rögzítették a hajhoz. Ezután a pille dobozát a kontyra húzták és nagyfejű gombostűvel a kontyba tűzve rögzítették. A pille alá a lekötő lyukain keresztül kupacsatot helyeztek. A pille viselése az első gyermek megszületéséig volt általános.

(A fotókon látható pillék a miszlai Borda-féle gyűjtemény darabjai)

(A fotók a Borda-féle gyűjtemény megmaradt darabjairól készültek, nagyításhoz kattintson a képre!)

NÉPI ÉPÍTÉSZET – FALUKÉP

Miszla háromutcás település. A falu közepén fut a patak, amelynek iránya meghatározza a beltelkek rendjét, azok a patakra merőlegesen sorakoznak. A faluforma szabályos, az utcák találkozásánál teresedésekkel. A házakat fésűs módon építették be a szalagszerűen kialakított telkeken. A faluképet egységessé tették és sokáig uralták a két-vagy többosztatú, tömésfalú, zsúptetős “hosszú” házak. Lakóterük folytatásaként padlásfeljáróval, tárolóval, istállóval, pajtával. Az oldalhatáros beépítésnek köszönhetően a házak a telek északi oldalán állnak tetőgerincükkel az utca vonalára merőlegesen. Miszlán igen elterjedt a csonkolt nyeregtető. A csonka kontyos forma új épület építésekor és régi felújításakor is megmaradt, amikor a zsúp helyett fazsindely vagy cserép került a házra. A “hosszú” házak oldaltornácosak, amit erre gádernak, pitvarnak hívnak. A tornácok oszlopai kőből, fából egyaránt készültek. A valódi tornácokat az utca felé “lélekajtó” zárja le, amely befele nyílik, egy-vagy kétszárnyú, felül színes ólomüveggel beüvegezett, amelybe a ház építési idejének dátuma van belecsiszolva. Ez az évszám az oromfalra is kerülhetett. A házak homlokzatkialakítására kezdetben a faragott széldeszkás faoromzat, később téglaoromzat jellemző, amit kidomborodó mintázattal díszítettek vagy színes vakolattal emeltek ki. Miszla faluképe ma is a klasszikus, “hosszú” házas formát mutatja.

Üstökös tetejű, csonkakontyos és ágasfás-szelemenes lakóház (Miszla, 1909)
(A fotók a Wosinsky Mór Múzeum tulajdonai)

Tornácos ház (Miszla,1909)

Napjainkban

BARLANGLAKÁSOK, PARTLAKÁSOK

Miszla a dél-dunántúli barlanglakásos települések között első helyen szerepel. Szakirodalmi adatok igazolják, hogy a töröktől való felszabadulás után Miszla földbe vájt lakásokkal települt be újra. A falu első telepesei rácok voltak, akik a ma Kenderföldnek nevezett szűk völgyben, szurdikban telepedtek meg. Nevüket a Ráckútnak nevezett hely őrzi. A rácok előtt nem volt ismeretlen a löszpartokba fúrt barlanglakásokban való lét.

A Fő utca és a Kis utca felett más-más jellegűek a löszhalmok. Míg az előbbi házai mögött hirtelen emelkedő löszfalak találhatók, a Kis utcán enyhén lejtő dombokat láthatunk. Ezek szántókat hordoznak a hátukon, míg a másik oldalon csak erdőket találunk. A falu majd minden házának kertjében valamikori barlanglakások szája fordul az utca felé. A Bikádi utcában kb. 30 méteres löszdomb emelkedik a házak fölé, amelyet szinte függőleges löszfal határol a házak udvara mögött. Itt, a 67. szám alatt található a barlangi építmények legjellegzetesebb példája. A ház mögötti partfalban 4-5 üreg nyílik. Az egyiket használták lakásnak, a mellette levő a nyári konyha volt kemencével, majd a tyúkól és a füstölő kamra következett.

Partlakások (a felvételeket Kovách Aladár készítette Miszlán, 1909-ben, a fotók a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum tulajdonai)

A Kis utca 190. alatt különleges partlakásegyüttes fedezhető fel. Az egykori konyha ma is használatban van. Előterének sarkában rakott sparhelt bújik meg. Belső, szabadkéményes helyiségét füstölőként használják. Kéménynyílása a domboldal tetején került kivezetésre. Ettől jobbra egy újabb pincejárat nyílik, amit ívesre faragott löszfal választ el az előbbi helyiségtől. Az íves fal egy jó szakaszon téglaerősítést kapott, de a végében ma is áll a hosszú, kosáríves, boltozattal falazott, faragott tárolópince. Ennek bejáratától jobbra kisméretű, kerekded alaprajzú üreg fedezhető fel. Joggal feltételezhető, hogy ez az üreg megtartotta azt a formáját, amelyet az első betelepülők alakítottak ki. Az íves pincefolyosó mellett tyúkólakat vájtak a partoldal rövidebb oldalába. Nemcsak a faluban, hanem az azt körülvevő erdős területen is számtalan barlanglakás bújik meg a fák, bokrok között.

(Forrás: Mednyánszky Miklós 2009. Magyarországi barlanglakások. Terc. Budapest. p. 138-141.)